Egy páros bikepacking verseny anatómiája
Lajos és Peti a balkánon
2024 május 14.-én rajtol el a The Accursed Race első kiadása. A Lost Dot csapat eddig a Trans Pyrenees és a Transcontinental versenyeikről voltak ismertek, idén viszont elsőként a Balkánon gyűjtik össze az elszántabbnál elszántabb indulókat. A verseny egyik sokat vitatott részlete a „no-fly policy”, azaz, hogy tilos repülővel megközelíteni.
A hazai szcénát öreg motorosaink, Köves Lajos „Kavics” és Oláh Péter képviselik, akik először vágnak neki párosban egy ilyen megmérettetésnek. Ennek apropóján Nagy Matyi elkapta őket indulás előtt néhány szóra.
NM: Megnéztem a Josh Ibett videóját, hogy képbe kerüljek az interjúhoz, de kérlek mondjátok el ti is: mi ez a verseny?
OP: Akkor te már előrébb vagy, mint én. (nevet) Ez egy pici verseny, 40-50-en fogunk részt venni. Várható volt, hogy első kiírásra nem fognak többen megmozdulni, pláne, hogy ennyire délen van és egy „no-fly” rendezvény – tehát nem szabad repülővel megközelíteni – és összességében elég nehéz. Éppen ezért 40-50 olyan emberről beszélünk, aki nem rémült meg attól, hogy május közepén 1600 kilométert kell kerékpározni 37.000 m szintkülönbséggel terepen. Technikai sport kinn a szabadban, Montenegrón, Bosznián, Koszovón és Albánián keresztül, számunkra vadidegen körülmények között.
NM: Honnan jött a páros teljesítés ötlete?
OP: Én az elmúlt években egy csomó eseményen részt vettem. Ezeket hívhatjuk akár túrának is, de lényegében versenyekről beszélünk. A tapasztalatok mentén kialakult bennem az a hozzáállás, hogy már önmagamért elég jól felelősséget tudok vállalni. Ahogy érlelődtek bennem a sztorik, elkezdett érdekelni, hogy vajon hogyan lehetne ezt egy csapatdinamikába átültetve, páros diszciplinában megvalósítani. Láttam, hogy Lajos is hasonló cipőben van: egyénileg már több ilyen túrán részt vett, tudja, hogy miről van szó és számára is kérdéses, hogy az idei évben visszamenjen-e Kirgizisztánba, vagy valami mást keressen. Én már korábban is szerettem volna párosban menni és őt is érdekelte,
így addig-meddig beszélgettünk, hogy végül adta magát a dolog. Magát a versenyt ő választotta, én meg csak mondtam, hogy jó.
KL: Igen, valahogy így találtunk egymásra. A solo jó dolog, mert az ember nagyon sokat tanul saját magáról, viszont én hiszek abban, hogy másokkal együtt tekerve még többet lehet megtanulni saját magunkról és másokról is. A páros versenyzés azért egy jóval nehezebb műfaj: sok olyan dolog van, ami nem rajtad vagy inkább nem csak rajtad múlik, hanem fontos szerepet kap a megértés és az alkalmazkodás. Mindezt ott kinn a csúcsokon, élet és halál között, nappal és éjszaka, nem itt a Mesterbikeban kávézgatás közben. Ez az igazi kihívás ebben.
NM: Egy tapasztalt pszichológus egyszer azt mondta nekem: „Ha valakit igazán mélyen meg akarsz ismerni, vidd ki túrázni a semmi közepére, aztán amikor mindketten hulla fáradtak vagytok, előjön az igazi énetek.” Ha jól értem, titeket is kifejezetten érdekel ez a fajta önismereti vonulata a történetnek.
OP: Teljesen egyetértek azzal, amit mondtál! Engem igazából mindig is ez mozgatott legjobban az egész bikepacking témakörben. Nagyon kíváncsi ember vagyok, gyerekkorom óta imádom a térképeket, a geológiát és az antropológiát. Szeretem megfigyelni a kőzeteket, a madarakat, az embereket, stb. és ezeken keresztül próbáltam képet építeni a világról, amiben élünk. Ez a kerékpáros teljesítménytúrázás adja nekem a leginkább egész képet: nem csak a turistapoklokat látom, hanem a legeldugottabb tájakat is. Minden alkalomnak van egy nagyon erős önfejlesztő hatása, aminek függőjévé váltam. Ilyenkor úgy érzem, mintha letöltenék egy nagy tömörített fájlt, amit utána hónapokig csomagolok ki magamban. Minden alkalommal más és más a megismerés, máshogy nézel vissza saját magadra és a világgal való viszonyodra. Ami most különösen érdekes, hogy ezt ketten fogjuk csinálni és kíváncsi vagyok a Lajos hozzáállására és arra, hogy a kettőnkét hogyan lehet összeilleszteni. Megannyiszor éreztem már, hogy szerettem volna egyes helyzeteket megosztani valakivel és most végre lesz kivel.
KL: Amikor párosban versenyzünk kapunk egy ’A’ és egy ’B’ jelölésű sapkát. Én erre úgy tekintek, hogy az ’A’ sapka a csapatkapitányé. Én a kezdetektől azt szerettem volna, hogy ez a Petié legyen. Amikor ezt Orsinak, a kedvesemnek meséltem, ő azt válaszolta: milyen jó felismerés, hogy bizonyos helyzetekben olyan emberekre kell hagyatkozni, akik tapasztaltabbak. Számomra egy óriási lehetőség nehéz helyzetekben megismerni magam és Petit. Solo után elsőre belecsapni egy ilyen párosba furcsa kihívás lesz, de feltehetően fogok annyit tanulni egy alkalomból, mint az ezt megelőző 3-4 évben összesen.
OP: Amit körülírtál, az nekem elég nagy teher is. (nevet) De azért igyekszik az ember helytállni. Nagyon sok példát végignéztünk és arra jutottunk, hogy a legnagyobb buktatója az lehet, ha nincsenek lefektetve az alapelvek. Az előző szezonban láttunk olyan próbálkozásokat, ahol nagyon tapasztalt top 10-es versenyzők mentek párban és 2-3 nap alatt teljesen széthullottak. Mi azt beszéltük meg, hogy a fókuszt mindig saját magadon kell tartanod és nem a másikra figyelned. Egy ilyen hosszú folyamat során mindig váltakozni fog a közérzet: valaki jobban érzi magát, valaki gyengébben, ez mindig valamilyen áldozattal jár és a csapatérdek felülírja az egyéni ambíciót. Tehát ha éppen gyengébbnek érzed magad, azt egyből mondanod kell és a másiknak próbálni hozzád alkalmazkodni. Ezeket a versenyeket nem a tempóval lehet megnyerni, hanem a nyeregből leszállva.
NM: Nekem nagyon szimpatikus, hogy ennyire tudatosan álltok a dologhoz. Van valamilyen elvárásotok a saját teljesítményetekkel kapcsolatban a teljesítésen felül? Inkább úgy tekintetek a kalandra, mint egy túrára, ahol a közös élményt és a tanulást keresitek vagy inkább úgy, mint egy versenyre, ahol kifacsarjátok a teljesítményt, aztán meglátjuk mit sikerült magunkra szedni? Van-e valamilyen fontossági sorrend?
KL: Én úgy gondolom, hogy ha ennyi időt és energiát rászánunk napi szinten és ennyi mindent feláldozunk család mellett, akkor meg kell próbálnom feszegetni azokat a mentális és fizikai határokat. Nyilván nem szándékosan próbálom ezeket a limiteket elérni, ezt a helyzet adja ki általában.
OP: Én tudom azt, hogy a nemzetközi bikepacking-elit hány fényévvel van előttem. Ettől függetlenül mindenki a saját versenyében kell helyt álljon, viszont ott el kell menni a falig. Extra rizikót vállalsz azzal, ha túlmész a saját képességeid határain és akár az utolsó napon is kieshetsz emiatt. Én pont ilyen helyzetbe kerültem tavaly, de jobban élveztem azt a 9 napot, mintha visszavettem volna a tempót. Egyben mentem 33-34 órát 8.000m szinttel, kis híján összeestem. Nyilván hoztam hibás döntéseket, de ezek az én döntéseim voltak. Most azért jó lesz, hogy tudunk közösen dönteni (nevetnek)
NM: Hogy nézett ki a közös felkészülés?
Kl: Volt egy tök vicces sztori: Megbeszéltünk egy közös tekerést, amikor az első 5 km után sikerült összeakadnunk és esni egyet.
OP: Én, mint a csapatkapitány, helyből felborítottam Lajost. (nevetnek)
KL: Nem gondolom, hogy nekünk szükséges lenne sokszáz kilométereket letekerni együtt a verseny előtt. Sokkal fontosabbnak tartom az ilyen beszélgetéseket vagy amikor csak kimentünk és rövideket tekertünk. Próbálom inkább csak élvezni a versenyt megelőző pillanatokat.
OP: Meg kell próbálni az erősségeket kidomborítani a csapatdinamikában. Lajos például jó szervező, mérnökösen gondolkodik, míg én inkább ilyen durr-bele ember vagyok. Ez pont jó így, hogy kiegészítjük egymást. Volt közös edzés, de tök mást csináltunk. Én is elgondolkodtam azon, hogy Lajoshoz hasonlóan edzővel készüljek, mert ennek korábban volt sok hozzáadott értéke, de végül arra jutottam, hogy azt a munkát csinálom tovább, ami eddig bevált. 6-7 hónap alatt sok mindenre van idő, de kell is minden apró részletre elég időt hagyni. Nekem került most pár új elem a beváltak közé, például a vinyasa flow jóga, a crossfit és a téli futás. A böjtölést ugyanúgy csináltam, ahogy eddig is éveken keresztül és idén tényleg elmentem egy alapos orvosi kivizsgálásra is. Március elején volt egy ötösfogatos bringás utazásunk Spanyolországba, ami jókor jött és nagyon sokat adott, akár a csapathoz való alkalmazkodás miatt is. Lajos csinálta az útvonalterveket, bejártunk ott ungot-berket és mindenki tök jól beleforgott, az egész hibátlanul alakult.
NM: A kerékpárválasztást illetően több irányvonalat is megfigyelhettünk az utóbbi időben. Videójában Josh is szóról-szóra azt mondta, amit jómagam gondolok: Ez nem kifejezetten egy montis esemény, ezért biztos sokan megpróbálják majd gravel bringával, de nekem eszembe sem jutna. Közöttetek ékesen látszik ez a különbség. Mi lehet e mögött? Lajos, nem félsz attól, hogy kevés lesz?
OP: Vagy inkább én nem félek-e attól, hogy sok lesz? (nevetnek)
KL: Én inkább ezt a graveles bikepacking vonalat szeretném erősíteni. Eddig is működött a dolog és úgy gondolom, sok időbe telne bármi mást megszokni.
OP: Én kényelmes helyzetben vagyok, mert van montim és gravel biciklim is, csináltam már eleget, mind a kettőt. Volt már monstercrossos élményem is a balkánon. Meg lehet csinálni, de volt már jópár alkalom, amire utólag csak azt mondom: „more luck, than skill”, magyarul örülhetek, hogy ott lejöttem élve. Ezzel szemben volt már olyan versenyem is, ahová jobb lett volna a gravel, de épp a montim volt működőképes állapotban. Ebbe az irányba egyébként könnyebb az átjárás, ezért ha van lehetőségem választani, akkor inkább monti.
(Itt halkan megjegyezném, hogy az interjú után Lajos kipróbálta Peti montiját és igencsak féltékenyen méltatta az egyenes kormány, innerbarend és könyöklő adta kényelmi opciókat.)
NM: Pakolásban mind a ketten a lehető legkevesebb cuccos vonalat képviselitek?
OP: Ez lehet, hogy egy untig csépelt klisé, de minden legyen nálad, ami kell és semmi, ami nem. Nem baj, ha az a valami 20 grammal nehezebb, de ha kell, legyen kéznél. Szerencsére eddig nekem még komolyabb műszaki vagy egészségügyi problémám nem volt, Lajos meg már túl van ezeken.
NM: A tempóval kapcsolatban vannak előzetes terveitek-elvárásaitok vagy a körülmények határozzák majd meg on-the-spot?
KL: Is-is. Én szeretem, ha van egy itiner. Ezt nem meg kell csinálni, hanem viszonyításként használjuk például arra, hogy mennyit tudunk pihenni.
OP: Lajos az egész távot 100 kilométeres etapokra bontva végig nézi, kigyűjti a frissítőpontokat az útvonalon és környékén, illetve elemzi a szintemelkedést és a terepviszonyokat. Nekem egy svájci haveromtól van egy excel táblám, amit azóta tovább bűvészkedtünk, ez arra jó, hogy ha meg tudod becsülni az előtted álló szakasz átlagsebességét, megmondja, hogy mikor érsz el egy következő adott ponthoz. Így elég jól meg tudod becsülni, hogy mennyi kaját és vizet vigyél magaddal és megtervezni az alvást. Vannak ezek az eseti stratégiai döntések, minthogy érdemes-e 2000 métert mászni sötétben -3 °C-ban, mert ott tuti lesz egy szállás, ahová beengednek. 4 óra alvásnál nem nagyon tervezünk lejjebb menni. Ismerek srácokat, akiknek kevesebb az alap, de nekem ez reális a teljesítményromlás figyelembevételével. Ugyanez a kaja: én tudatosan folyamatosan pótolgatni, míg Lajost azért gyakran szólogatni kell, hogy egyen már végre valamit. (nevet)
KL: Az egyik legfontosabb dolog, hogy amikor az első hallucinációs manó előjön az agyban, akkor pihenni kell. Amikor úgy érzed magad, mintha be lennél mindenezve, akkor könnyű elveszíteni a fonalat és nem csak magadban tehetsz kárt, hanem elsodorhatod a másikat is. Volt már ilyen élményem soloban és csak a szerencsén múlt, hogy nem zuhantam le egy szakadékba.
NM: Mit mondanátok valaki olyannak, aki szemezik egy ilyen nagyobb külföldi versennyel, de a tapasztalat hiányzik hozzá?
OP: Bikepacking verseny teljesítményt nem lehet a webshopokban kosárba tenni. A karbon kereked, a dinamós lámpád, meg minden más technikai dolog 20%-ot nyom a latba, a többi 80% azon múlik, aki a kerékpáron ül. Aki beér a célba, az elsőként és utolsóként is ugyanazt a teljesítményszintet nyújtja az én szememben. Legyen bátor és elszánt, készüljön fel alaposan mindenre, amire csak tud, meg arra is amire nem. Engedje magát bele az egész folyamatba, mert végső soron ez egy nagyon szép belső út, ami sokat hozzá fog tenni az ő életéhez. Ez egy terápia lényegében.
NM: Köszönöm a beszélgetést srácok, fantasztikusan jól esett! Kívánok eredményes külső és belső utat nektek, utána pedig várlak titeket egy hasonló beszélgetésre, a csapategységet érintő kérdésekre külön kitérünk! (mind nevetünk)
A cuccok
Egy XL-es méretű OPEN WI.DE Sram Red AXS 1×12 szettel (elől 32 fog, hátul 10-50) és K-lite MTB lámpával. A kerekeket 27,5″-os Dt Swiss M502 felnik alkotják hátul Dt Swiss 350-es, elől pedig egy Shimano dinamós agyra fűzve. Ezeken Pirelli Gravel M 2.0 gumik adják a kényelmet és a tapadást. A fit miatt nemrég lecseréltem a kormányt és a befogót, ezektől eltekintve gyári a bringa. A Selle San Marco Ground CFX nyereg nekem tökéletes választás a dörzsölődés elkerülésére.
Ruhák, alvócucc és egyebek:
Sok meleg és esőálló ruhát viszek a Goreweartől, próbálok ugyanúgy készülni a perzselő napsütésre, mint a hóesésre és a hideg éjszakákra. Wahoo Elemnt Bolt és tartalékban Komoot a telefonomon navigálásra. Alváshoz egy Cumulus lite 200 hálózsák és egy Sea to Summit szigetelt matrac.
Kerékpár:
A bringám egy Merida big Nine karbon mountain bike egy Rock Shox SID 100mm teleszkóppal, Sram X01 Eagle szettel, 32 fogas lánctányérral és 10-50-es sorral. Hátul a széria Reynolds carbon kerék Schwalbe Racing Ray 2.25 külsővel, elől pedig egy KLND-s kölcsön kerék SON 28 agydinamóval és Specialized Ground Control 2.35 külsővel. A kényelemről egy Specialized Power nyereg, SQlab innerbarend alternatív markolatok és Profile Design könyöklő gondoskodnak. A dinamó egy 1200 lumenes K-lite bikepacker lámpát táplál.
Táskák:
Apidura Back Country váz (6l) és nyereg táska (9l), egy 1,5 literes Restrap Reflective felsőcső táska, illetve nagy méretű, egykezes Mokush feed bag-ek a malto-s és izo-s keverő kulacsoknak és egy cápa uszony az apróságoknak. Emellett viszek még egy Salomon Cross 12-es ivózsákos hátizsákot, ami sokféle felszerelést és élelmet is szállít majd.
Ruhák, alvócucc és egyebek:
Az alvós szettem egy Kibu szintetikus quilt, derékalj és felfújható párna. Viszek magammal egy JBL GO3-at is, hogy erős legyen a buli! A mez egy Pedaled Odyssey Merino. A pehely kabát Patagonia. Lesz nálam egy Seal Skin 3 rétegű vízhatlan zokni, eső nadrág, téli sapka, vízhatlan kesztyű, kar és láb melegítők, Black Diamond fejlámpa, kb 500 gr Sponser Long Energy por/ izo, zselé, trail mix, szerszámok, Sawyer víz filter, alkatrészek, elsősegély pack, stb.
Beszélgetésünk közben rengeteg életszagú anekdota hangzott el, búcsúzóul ezt választottam nektek Petitől: „A sport az egy végtelenül öncélú dolog. Csak akkor tud a közösség javára fordulni, ha ettől te jobb emberré tudsz válni: rághatóbb apuka, jobb férj, jobb kolléga vagy jobb barát leszel. Tehát ha összességében a közösséged hasznosabb tagja leszel az élmény által, akkor nem volt öncélú. Ez már régen nem a kerékpározásról szól. Egy ilyen élménynek rengeteg olyan háttérmozzanata van, ami a hétköznapi életedet fogja támogatni.”
